Egy újabb Home Staging siker – egy workshop résztvevő levele 🙂
Az első gyakorlati Home Staging Workshop egyik résztvevője egy fantasztikus levelet küldött nekem, köszönöm szépen 🙂 ÉS NAGYON GRATULÁLOK! 🙂
„Kedves Patrícia!
Nagy örömömet szeretném Veled megosztani. A home staging tanfolyamon tanultak alapján hihetetlenül gyorsan sikerült eladnom balatoni nyaralómat.
Az Otthontérképen való hirdetés megjelenésétől számítva 8 napon belül eladtam a házikót.
Úgy gondolom, a nyaralóm eladása is jó példa arra, hogy a home staging működik. De csak annál, azoknál, akik tudják, hogy a vevőknek értéket kell adni és akik hajlandóak energiát fektetni ingatlanjuk eladásába.
Hát én fektettem bele energiát :). Ha kellett, hetente háromszor tettem meg a 280 km távolságot Budapest és a Balaton között.
A leendő vevő szempontjából felesleges tárgyaktól megszabadítottam a házikót, kifestettem, a fotózást profi fotósra bíztam és a home staging tanfolyamon tanultak alapján minimál stílusban felkészítettem a házikót a fotózásra és az eladásra.
Egy 3 dimenziós virtuális túrát is készíttettem, ami figyelembe véve a távolságot (az érdeklődők nagy része Budapestről, illetve az Alföldről jött) sokat segített. A virtuális túra megtekintése alapján az érdeklődők eldönthették, hogy tényleg olyan-e a ház belülről, ami nekik tetszik, megfelel.
A hirdetés szövegét a Tőled tanultak alapján írtam meg. Az ingatlan.com-on és az Otthontérképen hirdettem meg a nyaralót.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy az Otthontérkép heti válogatásába bekerült a nyaralóm. Olyannyira, hogy vasárnap este kikerült az Index címoldalára, ami hihetetlen érdeklődést generált. Az utána való héten folyamatosan csörgött a telefonom. Néhány nap alatt 15 ezren nézték meg az Otthontérképen a hirdetést.
Bízom benne, hogy minél több ember ismeri meg a home staginget és hasonló sikerélményük lesz, mint nekem.
Szubjektív összegzésem:
Mi az, amit bele kell tenni egy home staging projektbe?
1.) Némi pénzt (esetemben a festés, fotózás, hirdetés, a benzin költségét).
2.) Időt.
3.) Energiát.
Mi az eredménye egy home staging projektnek?
1.) El tudod adni az ingatlanodat.
2.) A piaci átlagnál gyorsabban el tudod adni az ingatlanodat.
3.) Jó áron el tudod adni az ingatlanodat. (jobb áron, mint home staging nélkül)
Miért tudod ezt elérni?
Mert értéket adsz a vevőnek és az ingatlanodat kiemeled az eladásra kínált ingatanok tömegéből.
Üdvözlettel,
Éva”
Úgy érzem Éva fantasztikusan elsajátította a Home Staging szemléletet, ezért vitte sikerre ilyen gyorsan és ilyen jó áron az eladást! Még egyszer szívből gratulálok 🙂 és köszönöm, hogy az örömödet velünk is megosztottad! Hajrá előre, aki hasonló sikereket akar az ingatlaneladása kapcsán!
Gyere el Te is a Home Staging képzéseinke, kezdd a tanulást itt: https://msp-homestaging.hu majd folytasd a 2 napos gyakorlati Home Staging workshopunkon!
Gyere el Te is a Home Staging képzéseinke, kezdd a tanulást itt: https://msp-homestaging.hu majd folytasd a 2 napos gyakorlati Home Staging workshopunkon!